2017. május 30., kedd

Könyvfesztiválon jártam 2017.

Az idei Könyvfesztivál hihetetlen élmény volt. Hihetetlen, de élmény. Egyrészt, a tavalyi után álmomban sem gondoltam, hogy ennyire fogom várni az ideit (tényleg totális karácsony feeling, nem hiába havazott előtte pár nappal olyan kitartóan). Félreértés ne essék, én imádtam a 2016-ost, de úgy gondoltam, hogy mint ahogy az újszülöttnek is minden vicc új, úgy nekem is egyszer fog katartikus élményt okozni a Könyvfesztivál. Nos: nem! Az ideit - ha lehet - még jobban szerettem, ráadásul még több élménnyel, még több személyes találkozással, még több könyvvel és még több meglepetéssel lehettem gazdagabb. Szinte hihetetlen (ez a jelző még sokszor elő fog jönni), hogy ez a sok-sok minden egyetlen napba belegyűrve képes volt megtörténni velem.


Kezdjük azzal, hogy nem igazán szoktam hajnalok hajnalán kelni. Szombaton meg pláne. Szeretem, ha korán indul a nap, viszont nagyon elszoktam tőle (ejj-ejj), de április 22-én könnyedén ugrottam ki az ágyból (öhm, na jó...majdnem így történt), és hamarosan már zakatoltam is a dombóvári állomásról egyenesen a Déli felé, ahol Virág várt rám tárt karokkal.

A Libri külső standja
Átlavírozva a zebrátlan és járdátlan környéken végül úgy döntöttünk, gyalog közelítjük meg a Millenárist, ami teljesen jó ötletnek tűnt (a reggel kiválasztott zsírúj cipő ehhez a naphoz...na, az rossz ötlet volt). Imádtam, hogy a helyszín még csak akkor ébredezett! Megcsodáltuk a Libri csodás külső standját, leadtuk szavazatunkat a közönségdíjasra (természetesen, szigorúan Szabó T. Annára - azóta kiderült, hogy Kepes András lett a közönségdíjas: ezúton is szeretettel gratulálok!), és indulhatott a móka! Először is a Fumaxnál, ahol átvettem a - nyilván rólam elnevezett - Puha Boldog Puffancsot (a könyvről már olvashattok a blogon is). A kiadó munkatársai nagyon kedvesek voltak, még egy képet is lőttek rólam a fordítónak (aki mint kiderült Virág lakótársa, pacsi!). Ezután kicsit felfedeztük a terepet, örömködve azon, hogy épp csak akkor jelenik meg egy-egy kósza emberke, mikor fotózni akarunk a standoknál. De sebaj! 

Ha emlékeztek, tavalyi beszámolómban leírtam, hogy csaknem két és fél órát álldogáltunk sorban és kapcsolatépítettünk Böszörményi Gyula dedikálásán. Idén viszont már tapasztalt, vén rókaként húsz perccel dedikálás előtt ott sertepertéltünk a Könyvmolyképző Kiadó standjánál, s az első olyan emberre rátapadtunk (szemügyileg), akinél nem On Sai könyv volt. Nem tudom, mennyire jó ötlet két népszerű írót egymás után pakolni dedikálni, és nem felkészülni egy pótasztallal, mindenesetre néhány perc csúszással hipergyorsan a Mester színe elé kerülhettem, s a Beretva és tőr, valamint az Ármány és kézfogó is megkaphatta a szerzői aláírást! Azt is megtudtam, hogy idén érkezik a sorozat befejező része (ami tényleg a befejező rész - bár én még reménykedem). Az ezt követő napokban kicsit Milinek érezhettem magam, mivel Böszörményi Gyula az év végét jelölte meg, mint a negyedik rész várható megjelenési időpontja, ehhez képest pár nappal később bejelentette, hogy a kézirat már a kiadónál van. Most akkor hogy is van ez? Azóta lehullt a lepel, hiszen a Könyvhétre érkezik a három és feledik rész! Öröm-boldogság! E fantasztikus hírek és események közepette sikerült összefutni a Zakkant olvas blog Anettjével, Deszyvel, és megismerkedtem Kellyvel is.  Később Rácz-Stefán Tibivel és Toffyval is összefutottunk. Ráadásul nagyon szuper BTK-s kitűzővel és könyvjelzővel is felszerelkeztem. 

A dedikált Barhesz :)
A B standok között kavarogva odataláltunk az Athenaeum és a General Press Kiadó közös standjához is, ahol Rubin Eszter dedikált. Ismét egy hihetetlen találkozás! Eszter rendkívül kedves volt, és nagyon örülök, hogy a virtuális tér után végre személyesen is találkozhattunk és válthattunk néhány szót. Teljesen új élmény (és igen, hihetetlen is), hogy az a szerző, akinek a könyvét szerettem és úgy érzem, sikerült megértenem a története mögött rejtőző üzeneteket, tudja, hogy ki vagyok és ennyire közvetlen velem. Nagyon hálás vagyok!
A Barhesz kedves bejegyzést kapott, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! Azóta  - Blanka jóvoltából, akivel szintén először találkozhattam személyesen - megérkezett a Bagel is a kiadótól, és alig várom, hogy sort keríthessek rá. S ha már az ételek szóba jöttek, bizony elérkezett az ebédidő is, meg egy kis pihenés, ami már ránk is fért a sok élmény közepette.

Dedikált Maradj velem :)
A délutánt a Maxim Könyvkiadó külső standjánál indítottuk, hiszen a Könyvfesztivál a Szaszkó Gabriellával való személyes találkozás miatt is nagyon fontos volt nekem. A Maradj velem a tavalyi olvasmányaimat tekintve több szempontból is roppant értékes számomra. Egyrészt, a történet teljesen letaglózott és nagyon mély benyomást tett rám. Ezt tetőzte, hogy a Maxim Könyvkiadó első magyar szerzős könyvét még megjelenés előtt volt szerencsém olvasni, és az ajánlóm egy szelete a borító belső fülecskéjén is megjelenhetett. Külön érdekesség, hogy a könyv december 16-án, a Szembetűnő második születésnapján jelent meg. Apróság, és tudom, hogy sokan legyintenek az ilyesmire, de nekem ezek nagyon fontosak és egyáltalán nem tartom "véletlennek". Az instagramos kölcsönös követésnek meg a szelfiknek köszönhetően gyorsan fel is ismertük egymást Gabival (én amúgy nagyon szerencsétlen vagyok a képek alapján való felismerésben), és az én kis példányom is megkapta a hiányzó aláírást. Gabi! Nagyon örülök, hogy személyesen találkoztunk, és remélem, legközelebb picit több időnk lesz beszélgetni is :)

Bálint gazdával :)
A szabadban való séta után visszamerészkedtünk a belső standok közé, ahol még várt rám egy-két különleges találkozás. Az Athenaeum standjánál Wisinger István kötete, A Nobel-díjas kém kapott bejegyzést a szerzőtől, majd ezután az Európa Könyvkiadó standja felé vettük az irányt, ahol az ország Bálint gazdája dedikált. Azt hiszem, ez a találkozás szintén az örök élmények táborát erősíti. Egészen kicsi korom óta kedvelem Bálint Györgyöt. Közvetlensége, kedvessége és hihetetlen szakértelme mindig is elvarázsolt, és hogy mindezt személyesen is megtapasztalhattam, kimondhatatlanul sokat jelent nekem. Az Emlékfoszlányokat azóta el is olvastam, és igyekszem mihamarabb közzétenni a bejegyzést róla.

A forgatagban még beszereztem Garaczi László Plazmabálját is, amit rögtön dedikáltattam a szerzővel, a hazavezető vonatúton pedig el is olvastam. Nem is tudom, mit mondhatnék még. Azt hiszem az, hogy még hetekkel a Könyvfesztivál után ennyire lelkesen és ilyen hosszan tudok csacsogni erről a napról, jól mutatja, menyire különleges élményben volt részem. Külön boldogság, hogy mindezt Virággal élhettem át, vele oszthattuk meg ezt a csodás napot.  Teljesen felvillanyozva szálltam fel kora este a vonatra, egy olyan napot magam mögött hagyva (mit magam mögött hagyva: a szívembe zárva), amit sosem fogok elfelejteni. Köszönöm mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése